Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Bugár Béla szerint Andrej Kiska szlovák államfő szerdán egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja az Irány - Szociáldemokrácia jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére – jelentette a TASR.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint Andrej Kiska szlovák államfő, a hármas szlovák kormánykoalíció vezetőivel szerdán tartott találkozóján egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a vegyes párt elnökének pozsonyi sajtótájékoztatóján elmondottakra hivatkozva csütörtökön.
Az, hogy a 2016-os parlamenti választás győztes pártja, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelölje az új kormányfőt, egyike volt azoknak a feltételeknek, amelyhez távozását kötötte a lemondását szerdán felajánlott Robert Fico miniszterelnök. A kormányfő szerdán bejelentette: akár már másnap is hajlandó távozni tisztségéből, ha az államfő elfogadja, hogy az Irány jelöli az új miniszterelnököt, a miniszterelnök lemondását követően megalakuló kormányt és a kormánykoalíció pártjai által kötött koalíciós szerződést.
Robert Fico – aki szerdán a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetőjének egyeztetése után ajánlotta fel lemondását – a bejelentéskor hangsúlyozta: a kormánykoalíció kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a lakosságnak a parlamenti választáson kinyilvánított akaratát és ezért fontos, hogy kormánykoalíció, amely ilyen választás eredményeképpen jött létre, továbbra is betöltse a választóktól kapott mandátumát. Robert Fico távozásra tett felajánlását az előrehozott választások megtartását követelő és ezzel összefüggésben a kormányfővel szemben bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok szerdán elégtelennek minősítették. A bejelentésre reagálva Andrej Kiska szóvivőjén keresztül azt üzente: a kormánykoalíció pártjai szerdán megígérték, hogy bemutatják neki azt a legalább 76 képviselői aláírást, amely bizonyítja, hogy a koalíció rendelkezik az általuk felvázolt tervek megvalósításához szükséges támogatással a 150 fős pozsonyi parlamentben. Kiska a miniszterelnök által távozásához kötött feltételeket sem szerdán, sem azóta nem kommentálta.
A szlovák kormánykoalíció pártjai 78 képviselői mandátumot tudhat a magukénak a törvényhozásban. A Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség csütörtökön saját információkra hivatkozva azt írta: a kormánykoalíció – egy párton kívüli képviselő támogatását megszerezve – már 79 aláírást szerzett az új kormány támogatásához. A pozsonyi sajtó amely közben már találgatásokba bocsátkozott a leendő új miniszterelnök személyére vonatkozóan, a korábbiaktól eltérően - amikor a Most-Híd különböző funkcionáriusait jelölték meg esélyesnek - most leggyakrabban Peter Pellegrini jelenlegi miniszterelnök-helyettes, illetve Peter Kazimír pénzügyminiszter nevét említik.
(MTI)